Az alábbi összefoglaló Ruzsa Károly: Zalavég története című könyvének részleteit használja fel.

A falu története nagy múltra tekint vissza. A földművelés során felszínre került cserépedények, kőeszközök arról tanúskodnak, hogy már a római kor idején is volt élet ezen a településen. A ma Zalavégnek nevezett falu területén a magyarság valamikor a 11. század táján hozta létre az első állandó települést. Ez a korszak Szent István király kora volt, vagyis a magyarság kereszténnyé válásának időszaka. Zalavég első írásos említése a 13. század elejéről származik. Ekkor egy innen származó nemes nevében szerepel a falu neve. 1247-ben már kápolna állt Végeden, amit Szent György tiszteletére szenteltek fel. Egy 1251-ben íródott oklevélből azt is megtudhatjuk, hogy a falunak az első, név szerint is ismert birtokosa Zlaudus püspök volt.

Zalavég neve az Árpádok kora óta Véged volt. A jelentése: "határ". Mivel a község Zala és Vas megye határánál fekszik, ezért a nevét valószínűleg innen kaphatta. Ez a név évszázadokon keresztül fennmaradt, egészen 1907-ig. Megmaradt még akkor is, amikor maga a falu néptelenül, pusztán állt.

A 20. század elejére a lakók már egy másik nevet kívántak felvenni, mivel szerintük a Véged név csúfolkodásra adott alkalmat. A névváltoztatás okát az 1906. augusztus 22-én, Végeden megtartott rendkívüli képviselőtestületi közgyűlés határozatából tudhatjuk meg. A falu lakói a név megváltoztatása végett az Országos Törzskönyv Bizottsághoz fordultak. Először 1906. január 17-én a bizottság arra hivatkozva, hogy a név az Árpád-korból származik és így érdemes a megmaradásra, elutasította a kérést. De ebbe a falu lakói nem nyugodtak bele és a falubeli földbirtokosokkal összefogva újra kérték a név megváltoztatását. 1907. október 23-án már a Törzskönyv Bizottság is elfogadta a község kérelmét. Ettől az időtől kezdve a falu hivatalos neve ZALAVÉG lett.

A környék nagy részét erdőségek borították, csak közvetlenül a falvak mellett irtották ki az erdőt a földművelés miatt. A legnagyobb erdőség a falutól északra terült el, ma a Szajki erdő néven ismerjük. Ezek az erdők vadakban bővelkedtek még a 17. században is. A Farkas erdeje elnevezés pedig arra utal, hogy egykor még farkasok is élhettek ebben az erdőségben.

A falu történetének egyik legjelentősebb eseményéről tájékoztat bennünket I. (Nagy) Lajos királynak az 1346. január 12-én Visegrádon kiadott oklevele. Ebben az oklevelében a király megújítja Végednek az ősi idők óta fennálló vásártartási jogát. Ez a vásártartási engedély komoly kiváltságnak minősült a régi időkben, hiszen ennek révén a vásáros helyek nagy bevételekhez juthattak.

1532 augusztusában a Bécs ellen indított szultáni hadjárat hozta Véged számára az első török pusztítást. A törökök a falu 1/3-át megsemmisítették. A 16. század végére olyan sűrűn érték a támadások Végedet, hogy jóformán senki sem lakott a faluban. Az egykor virágzó faluból a török pusztítás következtében nem maradt semmi. 1735 körül kezdődött Véged újratelepítése a környező falvak jobbágyaiból. A 20. század elején a falu lassan fejlődésnek indult. Ezekben az időkben kezdték kiépíteni a közutakat, nagy teret hódított a vasút is. Ekkor a falu lakossága 1110-re tehető.

Az első világháború idején készült el a falu nagy tudású tanítójának könyve, amely mindmáig az egyetlen olyan könyv, ami Zalavéggel foglalkozik. Pozsogár Gyula a kitartásra és az Isten, a Haza, a Király tiszteletére szólítja fel a falu lakóit. Az 1918. október 28-i őszirózsás forradalom hatása Zalavéget is elérte. Itt a faluban egy Németh Gyula nevű egyén vezetésével működött a direktórium. A mikosdi uradalomban a major munkásai és a cselédek egy volt uradalmi cseléd irányításával vették át a hatalmat.

A Horthy-rendszer idején, 1929. június 9-én szentelték fel a világháborúban elesett katonák tiszteletére állított Hősi emlékművet. A második világháború idején a faluban lakó férfiak nagy része a frontra került, ahonnan sokan soha többé nem tértek vissza. A falu egyik fontos pontja lett a hitleri Harmadik Birodalom utolsó magyarországi védővonalának, a Zsuzsanna vonalnak. A harcokról a későbbi plébános annyit jegyzett fel, hogy rövid, de heves harc után foglalták el a szovjetek Zalavéget.

A háború után megkezdődött a földosztás. A Földosztó Bizottság céljaira igénybe vette a Zierer és az Okolicsányi nagybirtokokat, megalakult az Állami Gazdaság. 1946-ban államosították Ziererék mikosdpusztai ipartelepét.

Zalavégen 1948-ig a fordulat évéig bírói közigazgatás működött, majd 1950-re magalakult a Községi Tanács. 1960-ban alakult meg a TSZ, neve Új élet volt. Az Állami Általános Iskola 1968-ban kapott új épületet.

Zalavégre a villanyt 1953-ra vezették be. A jelenlegi Művelődési Ház 1962-ben épült. Zalavégen nagy károkat okozott az erőszakos körzetesítés, valamint a Zalabér-Sárvár vasútvonal megszüntetése, ami 1972-ben történt.

Zalavég lakossága a szocializmus kezdetén 1949-ben 1073 fő volt, 1992-re ebből körülbelül 500 maradt.

A templom története

A falu nevezetessége a központban található templom. Keletelt, egytornyú, háromhajós, egyszerű külsejű barokk templomépület. Bejárata a keresztboltozatos toronyaljból nyílik. Az erőteljes, vaskos tornyot három párkány osztja négy részre. Nyugati oldalának legerőteljesebb, harmadik szakaszát kis résablak töri át, felül az egyszerű gúlasisak alatt mind a négy oldalán nagyméretű ablak tagolja. A torony mögött a főhajót nyeregtető fedi, a mellékhajók a főhajó falához félnyeregtetővel csatlakoznak. A mellékhajók nyugati homlokzatát az ívelt vonalú attika egészen a főhajó tetőpárkánya fölé húzza fel. Ezek keleti oldalukon félköríves apszissal záródnak, míg a főhajó leletre erőteljesen kiugró szentélye egyenes végződést kapott. A két mellékapszis az oldalsó falakkal együtt bizonyosan középkori alapokon nyugszik. Az épület alaprajza a 18. századi átépítésekor nem változott meg, s ma is híven őrzi a 13. századi háromhajós későromán falusi plébániatemplom Zalában egyedülálló és országosan is ritka típusát. A dél i oldalhajót három, a szentély déli falát egy ablak tagolja. A főszentélyt két sarkán s középen is egy-egy támpillérrel erősítették meg. Északi oldalához épült a sekrestye, melyet két ormótlan újkori pillér támaszt.

A templombelsőt két pillérpár osztja három hajóra. Mind a főhajót, mind a mellékhajókat élkeresztboltozat fedi, kivéve a főhajó első, nyugati és utolsó, szentély fölé eső dongaboltozatú szakaszát. Mindkét pillérpár négyzet alakú, melyet a heveder- és harántívek lefutó szalagja tagol. A hátsó pillérpár két oldalsó és hátsó oldala tagolatlan. Ez hordozza az orgonakarzatot. A karzat felső szintje három részre osztott, nem összefüggő tér, az átjárást boltíves nyílások biztosítják. Az orgonát hordozó középső részt előrébb ugró mellvédje is hangsúlyozza, melyen az utolsó renoválás 1992-es évszáma olvasható. A karzat feljárata az épület északnyugati sarkában álló falépcső, melynek nyílását az éppen ezért szabálytalan, kupolaszerű boltozat áttörésével alakították ki. A külön téregységként interpretálható főszentély egyenes zárófalához komponált nagyméretű barokk oltárretábulum egykor a mainál díszesebb volt. A kitárt szárnyú angyalpártól kísért, fülkeszerűen bemélyedő ajtaján feszülettel, mögötte kagylóval dísz ített szentségház az oltármenzán nyert elhelyezést.

A 18. század második feléből származó oltárkép sárkányölő Szent Györgyöt ábrázolja. Középpontjában ágaskodó lovon ül a katonaruhás, sisakos szent, s könnyed eleganciával, enyhén csavarodó testtel döfi hosszú lándzsáját a kép jobb alsó sarkában tekergő, lólábú, szárnyas sárkány kitátott szájába. A füves, dombos tájon folyó küzdelem hátterében konkrét környezetjelző elemet nem találunk.

A szentély északnyugati sarkában található a középkori templombelső egyetlen megmaradt emléke, a ma szenteltvíztartónak használt egykori keresztelőkút. A két mellékapszisban mellékoltárok láthatók: az északiban a Lourdes-i Szűzanya, a déliben a Jézus Szíve oltár. Mindkettő jellegtelen, a 20. Század elején készült. A mellékszentélyeket a főszentélytől elválasztó falpillérpár előtt baloldalt Kis Szent Terézke rózsát és felszületet tartó gipszszobra áll, jobboldalt pedig a gyermekét tartó Mária 18. századi faszobra kapott helyet. Mindkettőjük fején korona, a Szűzanya palástos s bíbor ruhát visel, baljában jogart, a kis Jézus pedig arany országalmát tart. A jobboldali mellékhajó keleti ablaka alatt, a középkori bejárat helyén kialakított falfülkében gipsz Szent-Antal szobor áll, karján a könyvön ülő s liliomot tartó gyermek Jézussal. Az épület mai freskódíszét 1942-ben készítette Csébi Gál József. A szentély északi falát a koldusnak alamizsnát osztó Árpádházi Szent Erzsébet, déli falát Szent László alakja d ísziti. A szentélyboltozaton a Szentlélek galambja és Veronika kendője, ez utóbbi mellett két régi keresztény szimbólum, a miseáldozatra utaló hal és kenyér látható. A diadalív fölé, a főhajó zárófalára a Kálvária keresztrefeszítési jelenetét festette a művész.

A főhajó mellékhajók fölé nyúló falát Krisztus evangéliumának négy pillér, a négy evangélista kerek medalionba foglalt szimbóluma ékíti: baloldalt Lukács és Máté, jobboldalt János és Márk. Az északi mellékhajó tagolatlan falfelületére Szent István életének két jelenete került.

A templom egyszerű kivitelű, újklasszicista orgonája 1889-ből származik. A századunk első felében készült gyóntatószék a karzat alatt, a feljáróval átellenben kapott helyet. E színvonalát tekintve provinciális egyház tehát három korszak nyomait őrzi. Építészeti struktúrája és a szentély szenteltvíztartója a 13. századra utal, tornya, főszentélye, belső teréből főoltára és Mária-szobra a 18. század közepének ízlését tükrözi, míg a szobrok nagyobb része, az orgona és a freskódísz az utóbbi jó száz év terméke. A templomkertben található emlékmű az I-II. világháborúban hősi halált halt zalavégi katonák emlékét őrzi. A falu 1997-ben ünnepelte fennállásának 750. évfordulóját, melynek tiszteletére a község emléktáblát állított.

Mikosd kastély

Festői környezetben helyezkedik el a falutól 1,5 km-re lévő Mikosd kastély. Báró Mikos János építtette az elmúlt évszázadban. A környéken az első kastély volt, amelyben elektromos világítást használtak. Ehhez az energiát a kastély alatt folyó patak vize szolgáltatta. A kastély körüli parkba a világ különböző országaiból származó fák és növények kerültek. A belső berendezés érdekessége volt egy kb. 1,5x3 méteres velencei tükör. A kastélyt a II. világháború után államosították. Ezután egy ideig gyermeküdülőként működött. Sajnos az épület ma már üresen áll és az állapota egyre romlik.